Tudj meg többet rólunk

Üdvözöllek a Creative Management oldalán.

Mindjárt hadd kezdjem egy kisebb magyarázattal, a címmel kapcsolatban:

A latin creare szó hasonlóan a magyar alkotni szóhoz valaminek a létrehozását jelenti a „semmiből”. Valami akkor kreatív, ha az egy új, értékes dolgot hoz létre, amit érdemes másolni, ami tovább mutat: további kreativitásra inspirál.

A management szó szintén a latinból származik manus agere, azaz „kézivezérlés”, ahogy a fogathajtó kézben tartja a gyeplőt.

Hogyan érdemes céget vezetni?

Szerintünk csakis kreatívan, ami alkotást, sőt művészetet visz mindabba, ami összefogja a nagy célok végrehajtását.

Élő példák

Olvasóink rendszeresen élő példákat ismerhetnek meg a cégvezetés (akár csak egyszemélyes cégé is) főbb területeiről. A közös bennük az, hogy a Hubbard Management System® mintacégei és azok tulajdonosai, vezetői – illetve sokuk már hiteles, nemzetközileg elismert oktatója is.

Pont úgy, ahogy L. Ron Hubbard is több cégnek és társadalomjobbító szervezetnek volt alapítója, vezetője. A cégvezetési módszereinek kialakítását egy gazdasági kihívásokkal teli környezetben az a mérce vezérelte, melyet Martin Luther King a következőképpen fogalmazott:

„Azoknak, akik a békét szeretik, muszáj megtanulniuk legalább annyira hatékonyan szervezni, mint ahogy a háborút imádók megtanultak.”
— Martin Luther King, Jr.

Napjaink kihívása

Napjaink kihívása az, hogy a konstruktív és kreatív cégeink elegendő vevőben váltsák ki a tudatot, hogy valódi SEGÍTSÉGET kapnak.

Hogy nagy dolgokat tudjunk megvalósítani egy olyan piacon, ahol számos konkurencia a politikai korrupció és a csendes illegalitás kimondatlan beletörődésével a kreativitásunkat soha nem látott szintre kell emelnünk. És kamatoztatnunk kell az érdemes vásárlóink segítésére.

Tarts velünk Te is ezen az úton, egy helyet fenntartottunk számodra.